2012. augusztus 13., hétfő

5.fejezet - Hajszálon függő életek

A félelem egyre nőtt bennem, ahogy felsegítettem Niallt a földről.
- Liam! Ez nem lehet! - rogyott volna vissza a porba, de nagy nehezen megtartottam.
- Sajnálom, tesó! - veregettem hátba, az agyam pedig vadul kattogott. Danielle egyedül van a fiúkkal közös házunkban, és tanul. Egy gyilkos pedig a barátnőinkre vadászik. - Remélem még nem késő! - ejtettem ki a szavakat hangtalanul, és a kocsink felé kezdtem rohanni, hagyva ismét összeesni a döbbent Niallt.
- Liam,várj! - ordították a fiúk, amikor beindítottam a kocsi motorját.
- Itt ne merj hagyni! - ez Harry volt.
- Állj! - pattant be mellém Zayn ingerülten. - Mi a fene ütött beléd?
Nem válaszoltam, a szájamat egy vékony vonalba szorítottam össze, indulatosan markoltam meg a kormányt, az ujjaim már fehérek és zsibbadtak voltak. Fülemben hallottam egy óra ketyegését. Tik-tak. Elveszett idő.
- Mindenki itt van? - kérdeztem gyorsan, majd a gázra tapostam.
- Ki akarsz nyírni? Lassíts! - üvöltötte Zayn mellettem, de meg sem hallottam. Csak Danielle lebegett a szemem előtt.
A házunk kihalt volt, üres és csendes. Valami furcsa szag terjengett a levegőben, de meg nem mondtam volna, hogy mié. Délután ellenére a redőnyök le voltak húzva, teljes volt a sötétség.
- Danielle! - kiáltottam, miközben felkapcsoltam a villanyt.
A furcsa szag tovább kísért. Benéztem a nappaliba. Tankönyvkupacok, de ő sehol. Tovább a konyhába. És akkor... A látványtól megborzongtam, a gyomrom felkavarodott. Az asztalon Danielle feküdt, öt darabra felvágva. Körülötte szépen meg volt terítve, aranyétkészlet, üvegpoharak. A fehér selyem terítőt már teljesen vörösre festette a vér, mely a feldarabolt hullából szivárgott. A konyhapulton cetli.
"Jó étvágyat a halotti torhoz! Jut mindenkinek!"
- A rohadt életbe! - gyűrtem a markomba a papírdarabot. Az idegességtől a homlokomon kidudorodtak az erek, nehezen lélegeztem, fújtattam. Időzített bomba voltam, mely robbanni készült, akár ebben a pillanatban.
- Mi történt? - futott be a konyhába hozzám Harry, de meg sem kellett szólalnom,hogy megadjam a választ. Mindenki odacsoportosult, én pedig nem értettem, mi látnivaló van az asztalon fekvő emberen.
Odaléptem a fejéhez, és még egyszer, utoljára szemügyre vettem gyönyörű arcát, melyet most vágások éktelenkedtek. Majd futni kezdtem, teljes erőmből, az ajtót majdnem kitéptem a helyéről. Menekültem a gondolat elől, hogy ő már nincs. Egyszeriben megértettem Zaynt. Hogy miért akart kiugrani az ablakból. Hogy milyen ez az elviselhetetlen űr, ami ilyenkor az emberben lakozik. Futottam, mögöttem rajongók, de sorban mindenki elmaradt. Nem érdekeltek a holnapi címlap fotók. Csak futottam. Jelen pillanatban többre nem telt.
És bosszút esküdtem. Megfogadtam, hogy nem marad büntetlenül, aki ezt tette vele és velem. Nem volt eszköz, mitől visszariadtam volna.

***

- Levél Louis Tomlinsonnak! - jött be a postás a Liam által nyitva hagyott ajtón. Végre elárasztotta a házat egy kis friss levegő, és elmosta a konyhából szivárgó hullaszagot.
- Köszönöm! - vettem át a küldeményt, anélkül, hogy rápillantottam volna.
- Mi történik itt? - ült le mellém Niall. Elérkezett az a nap is, amelyre mindenki azt mondta, hogy soha nem következik be. Niall nem volt éhes.
- Nem tudom! - majd szemeim a kezemben tartott borítékra estek. A vér meghűlt az ereimben. Ugyanolyan rózsaszín boríték, mint amilyenben Eleonornak küldték a képeket, ugyanazzal a kézírással.
Nem akartam tudni, mit írnak benne. Több tragédiát már nem tudtam elviselni. Széttéptem, de pechemre nem levél és nem képek voltak benne. Egy barna hajtincs hullott ki belőle. Az azt összetartó gumi elszakadt,a hajszálak pedig nagy összevisszaságban hulltak a lábam elé. Bárhol felismertem volna ezeket a szálakat, hiszen annyiszor fúrtam bele El hajába az arcomat, amikor együtt aludtunk, annyiszor simítottam végig hajzuhatagát.
Értettem a célzást. Eleanor már soha nem fog visszajönni.
Az eddig életben tartó hajszál elszakadt, szinte szó szerint. A sors iróniája. Sírni kezdtem, hosszú évek után először a fájdalmamat könnyek útján adtam ki magamból. Már nem volt célom az életemmel. Illetve valami mégis. Bosszú.

4 megjegyzés:

  1. Szent ég! Ez brutális. Imádom*.*
    siees a folytatással.

    VálaszTörlés
  2. ez nagyon jó.:)*-* olvastam már egy jó pár horroros blogot de ez a kedvencem.:)hihetetlen amit írsz.:)
    siess a következővel.:)

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon jó*-* siess a következővel!:)

    VálaszTörlés
  4. Nem tudom,hogy honnan jönnek ezek az ötletek..de nagyon bejön.:) Ezért is gondoltam,hogy megérdemled ezt-> http://1dmakesmesmileeveryday.blogspot.sk/2012/08/dij-2.html

    VálaszTörlés