Futottam. Nem tudtam
hova, nem tudtam miért, nem tudtam gondolkodni, igazából semmit
sem tudtam. Egy roncs voltam, egyetlen túlélő egy katasztrófa
után, aki bár a szerencsétlenséget túlélte, mégis érzi, nem
menekülhet. Futottam, megtettem ugyanazokat a semmire sem vezető
köröket. Lépteimet búsan visszhangozták az egyedül maradt
lépcsők, engem pedig hajtott a bűntudat és a még megmaradt
lelkiismeretem. Rohantam, ziháltam, szenvedtem. Semmire sem volt jó
már ez a gyászos kétségbeesés, amelyet hordozott a szívem. Nem
mertem lemenni az aulába, hol Harry élettelen teste feküdt,
melyből én szorítottam ki a lelket. Nem mertem az ebédlőbe
menni, enni, hisz az Niallre emlékeztetett, a gyomrom pedig egészen
összezsugorodott az idegtől. Nem mertem a fürdőbe menni a
frissességet adó vízért, mert Zayn testének pora szállt a
levegőben, feketeség és hamu borított mindent. Vége volt. Ez a
feszélyezett csend más volt, mint az eddigi. Eltűnt a remény,
mely ha kimondatlanul is, de ott élt mindannyiunk tudatában. Titkon
az egész csapat hitt a boldog befejezésben, hogy minden rendbe jön,
hogy minden lehet olyan, mint régen. Kisgyermeki lelkesedés volt
ez, naivitás, valóra válthatatlan álom, de jól esett. Cél volt
ez az életben, fény az alagút végén, melyért érdemes küzdeni.
Ehelyett mi kifeküdtünk a közeledő vonat elé a sínekre, és
egymást kötöztük le, ezzel is mentve saját értéktelen, olcsó
életünk. És most vége. Mindennek. Már biztos, hogy nincs tovább.
A lábaim lassan botlottak el, és utoljára estem a vérvörös
szőnyegre. Kopott farmerom térde kiszakadt, bőröm
felhorzsolódott. Körmeimet tehetetlenül húztam végig a szőnyeg
érdes anyagán. Arcomat a vesztesek könnye áztatta, de
felvállaltam. Azok kis karikákat rajzoltak az idegesítően piros,
ki nem fakuló szőnyegre, jelezvén, éltek, távoztak, emléket
hagytak. Velünk is ez fog történni. A háború utolsó lövései
közeledtek, tudtam, utána nem lesz több fegyverkezés. Egy ideig
talán sírnak majd utánunk a rajongók, és néhány poszter
lapjait könnyek áztatják majd el. Olyan emberiek, és álcázóak,
mint a mieink voltak. Aztán mindenki rájön, valójában nem ismert
minket, nem tudja, kik is voltunk. Majd jön egy új banda, helyünkbe
lépnek, és az élet visszaáll a normális kerékvágásba. Hogy mi
marad belőlünk? Ha a gyilkos kegyes lesz, egy kis fa kereszt
emlékezteti majd a kertben álló búskomor fákat arra, hogy élt
egyszer öt fiú, akik nem elégedtek meg azzal, amijük volt, és
szinte önként rohantak a a halál markába.
A fejemben egy dallam
motoszkált, és csupán egyetlen sor zakatolt szüntelenül.
"Haljunk meg fiatalon, vagy éljünk örökké.."
Hihetetlen volt az érzés, ami elfogott, magamban hallottam a
hangokat, és életem utolsó zenéjét énekeltem. Az elmémben
emlékek úsztak ködösen, előttem árnyak futkostak a falon,
hátborzongató volt. A folyosó végén lévő nagy üvegablakon
láttam, ahogy a nap számomra utoljára emelkedik fel uralkodni
felettünk, kik a fényre vágyunk. Most éheztem a világosság és
igazság után. Behódoltam. Bár hamarabb megtettem volna. Minden
könnycsepp más ok miatt gördült le. Fájt, égetett, mart,
bántott.
Mögöttem megállt
valaki. Még nem fordultam meg, nem voltam kész rá. Ezt ő is
tudta, hiszen várt. Rájöttem, én voltam a fő célpont. Ezért
hagyott engem utoljára, hogy végignézzem, ahogy mindenki meghal
körülöttem, és rávett, hogy én is átpártoljak hozzá. Magamat
szenvedtettem. Végül összeszedtem magam, és megfordultam. A hang
a torkomon akadt, ott ültem, a nap erőtlen fénye megvilágította
a hátamat. Előttem egy kecses női alak állt karba öltött
kézzel, gúnyosan mosolyogva. Álmaim és rémálmaim asszonya.
Nagyot nyeltem, a nevét
nem tudtam kiejteni számon. Szépségével igézett, szinte
megbabonázta az embert, ahogy ránézett a kora reggeli gyér
fényben.
- Kit vártál? -
kérdezte semleges hanggal. Nem volt ebben sem kedves, sem gonosz,
még csak gúny vagy közömbösség sem. Semmi az ég világon.
- Nem tudom - feleltem
őszintén, hisz már nem volt értelme hazudni, maszkot húzni,
álarc mögé rejtőzni, vagy falakat húzni magam köré. - Talán
Liamet.
- Ő halott.
- Nem! - tiltakoztam. Nem
tudtam mozdulni, és ezzel ő is tisztában volt. Számomra senki sem
halt meg igazán. Számomra még mindenki élt és ez csak egy rossz
és bugyuta álom volt.
- Most végig hallgatsz.
Addig testileg nem bántalak, elég lesz neked a szavakkal megvívni
ezt a csatát. Azt te is tudod, hogy senkinek nem sikerült
megmenekülnie előlem, te sem leszel kivétel. - Óvatosan
bólintottam, és őt figyeltem. - Hmm. Hol is kezdjem? Na jó, ne
húzzuk egymás idejét! Engem várnak otthon, van egy megjelenésem,
elő kell adnom a megtört barátnőt, akit meg akartak gyilkolni, és
megölték a barátját, ezért most nagyon szenved. Téged pedig
várnak a társaid a pokolban! - nevetett fel gúnyosan.
- Aljas vagy, Eleanor! -
görbült le a szám, kezem automatikusan ökölbe szorult. De ez már
csak csendes gyász volt számomra a saját temetésemen.
- Tudom. Az egész
irigységből indult, de a végkifejlet csodás lett. Allie gyönyörű
volt, mindenki csodálta, és nagy veszélyt jelentett rám a
modellszakmában is, ráadásul ti is hanyatt dobtátok magatokat
tőle. Elegem lett belőle, és megterveztem a halálát. De Alliet
alapvetően kedvesnek tartottam, ezért nem akartam saját kezűleg
végezni vele. Dina erre tökéletes volt, Zayn gyáva volt a
barátnőjét bemutatni az ismerősének, talán nem akarta, hogy
Allie féltékeny legyen, oktalanul, ha jól tudom. De vannak még
számomra megfejtetlen titkok i.. Dina oka nem volt valami bonyolult,
szerette Zaynt, az a hülye pedig nem viszonozta ezt. Összefogtunk,
Alliet kiiktattuk. Tudtam, hogy Zayn a leglabilisabb lelkiállapotú,
ezért kicsinálja saját magát. Aztán jött a recepciós lány, őt
én meghagytam volna a nyomoronc bőrében, de Dina erősködött,
hogy nem élhet tovább. Őt a farkasok elé vetettük, egyrészt
ítéletként, másrészt, hogy lerágják róla a hitványságot,
amiért tönkretett egy kapcsolatot. Tudod, ahogy egyre több vér
tapadt a kezemhez, egyre jobban élveztem. Éltetett. Aztán Harry
csaja jött, őt kegyetlen módon Harold orra előtt végeztem ki,
hogy Harry a saját szemével lássa, a fellángolásai mit műveltek
egy-egy lány szívével, és ez esetben testével is. Allie temetése
tökéletes alkalom volt Antonia eltávolítására, hisz a szülőknek
elég volt egy temetési költség is, nem akartam őket megterhelni.
Annyira kiszámítható volt Niall, hogy rányomul arra a
szerencsétlen csajra. Dina azt hitte, hogy átveheti az ügy felett
a hatalmat, de túlságosan félt tőlem, így ellenem fordult.
Keménynek akart látszani a recepciós képeivel, de én intéztem
el az ő ügyét. A kis szemét kidobatott az óceánba. De sosem
volt egy észlény, azzal nem számolt, hogy a lakott területhez túl
közel vetett ki, és egy halászhajó kimentett. Persze megvoltak az
embereim, akikkel kapcsolatba is léptem, míg felépültem, és
hazautazhattam. Az a megfenyegetett lány, aki meglátogatott minket
egyik reggel, ő segített nekem Daniellet kinyírni. Az ő életük
darabokban hevert Liammel, ezért vagdaltam fel, és halotti tornak
is tökéletesen megfelelt. Ezzel elértem első számú célomat.
Egymásnak ugrottatok, én pedig első sorból, popcornnal a kezemben
néztem végig a veszekedéseket, és a még élvezhetőbb
verekedéseket. Az élet is az én oldalamra állt, a menedzser
nagynénje feldobta a talpát, én pedig óvatosan rávettem, jobb
szóval megfenyegettem az amúgy is gyáva pasast, hogy ide küldjön
titeket "kirándulni" - a kezeivel idézőjelet rajzolt a
levegőbe. Megrémített, milyen könnyedséggel beszélt a halálról.
- Ti ideutaztatok, és kaptatok tőlem egy rettegéssel teli napot,
amíg én megöltem Liam szeretőjét. Tudod, Gracet, akinek
létezéséről csak te tudtál, és hallgattál is. - Közelebb
lépett, és leguggolt elém.
- Menj a közelemből! -
sziszegtem.
- Oké! - tette fel
védekezően a kezeit, majd folytatta.
- Utánatok jöttem, és
kihasználtam a helyet. A kastély nemrég átépítésen ment
keresztül. Pault sürgősen el kellett távolítanom, mert ő volt
az egyetlen komoly ellenfelem. A szoba, ahol kivégeztem, régen
kincstár volt, a hangszigetelést és a páncélajtót meghagyták,
így ti nem is észleltetek semmit abból, hogy szegény Paul
szenved. Niall halála az étel lett, de ehhez nem kellett sok ész.
Betegesen vonzódott a kajához, talán jobban szerette, és
becsülte, mint az embereket. Nem volt lelke, bálványként imádta
a zabálást. A következő Liam volt. Undorítónak tartottam, hogy
miközben barátnőjét kellett volna gyászolnia, ő egy másik nő
szájában, és testében kereste a vigaszt. Neki szétégettem
sósavval a torkát, és ezzel egyben elvettem a hangját is, az
egyetlent, amit még szeretett magában. Eztán balhéztál össze
Harryvel, így elvetted tőlem a fő munkát, megsebesítetted.
Érezhette, milyen elesettnek lenni, hogy milyen, amikor nem
körülötte forog a világ, és amikor ő néz fel valakire.
Élvezettel döftem belé a lándzsát. Ezzel párhuzamosan Zayn a
fürdőben kapott ízelítőt a pokol klímájából. Őt tüzes
természete, és a cigaretta vetette a lángok sorsára. Mivel
elméletileg te voltál a barátom, ezért te maradtál utoljára.
Sosem szerettél igazán, nem én voltam számodra a boldogság,
nekem viszont te jelentettél mindent. Én pontosan tisztában voltam
vele, miért utálod úgy Harryt, bármennyire is rejtegetted
mindenki elől. Azt hiszed, nem tűnt fel neke,m, hogy valami nincs
rendben veled? Hogy nem vagy igazi férfi? Teljesen ki akartalak
csinálni a tudattal, hogy tisztán látsz, és tudod az okokat.
Sikerült. Meg akarom neked most tanítani, ki is vagyok én! Velem
nem játszadozhatsz! - mosolygott.
- Mi lesz a vége? -
néztem rá nagy szemekkel. Ezen információk tudatában inkább meg
akartam halni.
- A házban ketyeg egy
aranyos kis bomba. Fel fog robbanni. A házból csaknem húsz kijárat
vezet a kertbe és az útra. Ezekből csupán egyet lehet kinyitni,
azt is csak a nálam levő kulccsal. Jó próbálkozást! - majd
felállt, és elindult. - De tudod mit? Nekem ez nem elég! Biztosra
megyek! - jött vissza, és mögém állt. A kés gyorsan futott
végig a torkomon, végighasította a bőrömet. Talán a fájdalom
adott erőt, de kicsavartam a kezéből, és utolsó erőmből a lába
után kaptam. Megragadtam a bokáját, a kulcscsomó zörögve
csúszott ki a kezéből. A kést a lábába szúrtam, ő pedig
fájdalmasan felordított. Ekkor meghallottam az éles sípolást,
amely valószínűleg azt jelezte, másodperceken függ az életünk.
- Ne! - ordította
artikulálatlanul.
- Sajnálom, El! De későn
eszméltem rá, mik az életben az igazán fontos dolgok! Bár előbb
beláttam volna! - mondtam fojtott hangon. - Meg mondjam, mi a te
végzeted, e szép beszámoló végén? A mohóság.
- Gyűlöllek Louis!
Tönkretettél! - kiáltott, és könnyeket láttam megcsillanni
karikás szemeiben.
- Te már nem az vagy,
akit tiszteltem egykor! - ingattam a fejem, de hangom már alig volt.
A sípolás abbamaradt, a bomba robbant. A vérem egyé vált a
szőnyeg színével. És tényleg vége lett. Itt hagytam a testemet,
átutazóban voltam egy más világba, egy jobb élet reményében.
***
- Kizárt, hogy bárki is
életben maradt volna! - köszörültem meg a torkomat. - Elkéstünk
- majd letettem a sárga szalagot, mellyel körbekerítettük az
egykori kastély füstölő maradványait.
- Ennyit arról, hogy
szolgálunk, és védünk! - vette le fejéről egyenruhájának
kalapját az őrmester.
Minden olyan zavaros
volt. A levél, amelyet az ismeretlen lány küldött, egy világhírű
banda gyilkossága. Ha tudom, hogy a világ ennyire kifordul, sosem
megyek rendőrnek.
- Az épületben csupán
két holttestet találtunk, melyekről biztosan állítható, emberek
voltak egykoron, de beazonosítani már lehetetlenség lenne! -
jelentette az egyik kolléga.
- Lejátszott meccs -
hajtottam le a fejemet.
"Tisztelt rendőrség!
Figyelmeztetem önöket,
hogy a One Direction nevű fiúbanda életveszélyben van. Én is a
gyilkos áldozata lettem, de én megérdemeltem, hisz a
szövetségévesévé váltam. Nem tudom, mi juttatott ide, de most
jóvá szeretném tenni. Élve erre már nem lesz lehetőségem, de
reménykedem benne, hogy ez a levél által megakadályozhatom a
további felesleges vérontást! Egy vidéki kastélyban fogják
kivégezni az öt fiút. Hogy pontosan melyikben, nem tudom, de kérem
vizsgálják át London környékét! Siessenek! Az idő ketyeg, én
távozom!
Dina, Zayn egyik közeli
ismerőse"
- Őrület - mondtam
szomorúan, ahogy újra átfutottam a rövid sorokat, és néztem a
cetlire kanyarított gyöngybetűket.
- Megkezdődik a
nyomozás! Mindent ki kell derítenünk! - szólalt meg a főnök,
ezzel kirángatva a gondolataim közül. - Ami pedig a sajtót
illeti, amíg lehet, el kell titkolnunk az ügyet, már ha ez
lehetséges!