12. fejezet - Olaj a tűzre

A félelem a legalattomosabb dolog a világon. A lelkedbe lopódzik, beszivárog az agyadba, majd hátba támad ott, ahol a legjobban fáj. Onnantól kezdve az ember léte azonosul a rettegéssel. Először a lelke semmisül meg, majd a teste követi a túlvilágra.

Louis elviharzott, engem pedig otthagyott a mosdóban egyedül. A falakba beszorult egy nyomasztóan rám nehezedő kérdés. Ki a gyilkos? Harry vagy Lou? Esetleg Liam? És mi okuk lenne nekik megölni? Mióta Niall meghalt, Liam pedig eltűnt, komoly rettegés fogott el. Valójában félelemből állt a napom, az éjszakám, minden percem.

Azt kívántam, bárcsak aznap reggel ébredhetnék, amikor a szállodában adtunk koncertet, amikor mindent elcsesztem, és ahol elindult ez az ördögi kör, amelyből nincs kiszállás. Változtatni akartam, de nem tudtam hogyan, túlságosan késő volt. A hibákkal az a baj, nem lehet őket kijavítani. Lassan belenéztem a falon függő tükörbe, ami még nagyobb fájdalmat okozott. Évek óta jelzőként vonszoltam magammal a rajongók szemében a tárgyat, mely a hiúságom miatt ragadt rám. És volt vele más emlékem is. Ahogy apró szilánkok közt, a saját véremben fürödve fekszem a fürdőszobám padlóján. Most ismét tükörben az életem, de most a külső, a látszat nem takar, lelkem meztelen. Egyedül állok szemben minden gonddal. Félek és reszketek.

Megengedtem a fürdőkádba a vizet, amely nagy zubogással hullott alá, de engem már semmi sem tudott igazán megtisztítani. Vetkőzni kezdtem, és egyre jobban szembesültem magammal. Tökéletesen kidolgozott bicepszek és üres benső, így lehet engem jellemezni. Félmeztelen voltam, amikor az ajtó hirtelen kivágódott. Összerezzentem, és kinéztem a folyosóra. Senki nem volt ott, ezen nem csodálkoztam, de azért körbefordultam, majd visszamentem a fürdőbe.

- Zayn! - üdvözölt egy cseppet sem kedves hang.

- Mit keresel te itt? - ugrottam hátra ijedten. Nem az volt, akire számítottam.

- Mindenki úgy kivan a jelenlétemtől. Nem értem miért - nézegette a körmeit unottan. - Ne is mondj semmit! Rendezzük le gyorsan!

Nem kellett mondania, mégis tudtam, eljött az én időm.

- Gondolkodtam, mi lehetne a hozzád méltó halál - a csapból még mindig fojt a víz, már a padlóra taszította ki a kád, mert nem fért bele. A lábam már vizes lett, a farmerom szárai elkezdték felitatni a nedvességet. - De olyan nincs. Megosztó személyiség vagy. Egy ideig én is bedőltem a mosolyodnak... De aztán megismertelek közelebbről, és minden rólad alkotott kép a semmibe veszett - felnevetett, látszólag élvezte a helyzetet. Menekülhettem volna, de tovább élnem is értelmetlen lenne.

Óvatosan hátrálni kezdtem, nekiütköztem a mögöttem lévő polcnak, amiről leborultak a szépítőszerek, és úsztak a bokáig érő víz felszínén.

- A te szenvedélyed a cigaretta volt, és gyakran tüzeltél, holott barátnőd volt - mondta, majd a kezében levő palack tartalmát a víz felszínére öntötte.

- Olaj - ráztam fejem hitetlenül.

- Tudod mi jön most.

Erőtlenül bólintottam. A hozzám lépett a vízben, majd kivette a zsebemből az öngyújtómat, és a víz felszínén elterülő olajra hajította, az berobbant, ő pedig kifutott a fürdőből. Az ajtóhoz rohantam, de a zár nem engedett, a kulcsot magával vitte. A lángok peckesen kapkodtak húsom felé, éhesen nyalogatva szájukat. Fájt, a bőröm pillanatok alatt a vörös forróság uralma alá került, levált, és szénné égett. A víz nagyot fröccsent, ahogy a testem maradéka összecsuklott, győzedelmesen lepett el, kis enyhítést adva utolsó másodperceimre. Majd a tűz vacsorája lettem, és megszűntem létezni.

***

Feszülten, forgolódva kerestem egy személyt. Idegesen mentem le a lépcsőn a hatalmas aulába, és tudtam, Harold is nemsokára itt lesz. Eljött a leszámolás ideje. Nem néztem volna ki Harryből, hogy egy gyilkosságsorozatot végigvisz, de most már nem kételkedtem benne, ő a tettes, hisz csak mi maradtunk. Harry mindig is utált, ezért logikusnak tűnt, hogy az utolsók közt végez velem.

A lépcső alján körbepillantottam. A kastély kihalt volt, még a lélegzetvételemet is felerősítették a masszív falak, itt lehetetlen volt rejtve maradni. A felső szintről füstszag érkezett, de nem törődtem vele. Csak a bosszú lebegett a szemem előtt.

- Hát itt vagy! - hallottam az idegesítő mély, rekedt hangot a hátam mögül.

- Amint látod! - feleltem cinikusan.

- A hülye megjegyzésekből sosem fogsz kifogyni, Louis. Úgy tűnik, ez hozzád tartozik - tárta szét a karjait, és elsétált mellettem. Velem szemben megállt, tekintetünk egymásba kapcsolódott, és a szemünk által is megöltünk valamit a másikban. A végéhez értünk, nem lehetett tovább húzni az időt.

- Elegem van belőled, te kis hülye! - sziszegtem, mire ő felröhögött.

- Ez is rád vall! Sosem tudtad elfogadni, hogy én vagyok a jobb! Minden lány engem szeretett a legjobban, én tudtam a legkönnyebben becsajozni, és engem kiáltottak ki a banda frontemberének.

- Te komolyan azt hiszed, hogy irigy voltam a hülye fürtjeidre? - nevettem fel idegesen én is. Blöfföltem, és ezt ő is érezte.

- Én tudom! - húzta össze szemeit.

- Szánalmas vagy! Az egy éjszakás kalandjaiddal csak kompenzálni akartál valamit. Sosem maradtak melletted a csajok, nem volt egy komoly kapcsolatod sem. Kisgyerek vagy! - mondtam gúnyosan, és élveztem, hogy a fején találtam a szöget.

- Te mindig is azt hitted, csak azért, mert komoly kapcsolatod van, te vagy a főnök a háznál! Pedig a kutya sem hallgatott rád. Ellenben velem.

- Ne akarj a hasonlataiddal okosabbnak tűnni! - csóváltam a fejemet.

- Gyűlöllek! - öntötte el a harag teljesen az agyát, a szemei elsötétedtek. Felém indult, és én készen vártam, hogy végre büntetés nélkül behúzhassak neki. Az első ütésem után vérző orral került a földre. Feltápászkodott, és újra nekem ugrott, ezúttal sikeresebben, rögtön a nyakamnak esett. Köhögve próbáltam behúzni neki. A következő pillanatban felszakadt a szemöldököm mellett a bőr, a vérem végigcsorgott az arcomon.

- Neked véged! - ziháltam végül, és le akartam számolni Harolddal egy életre. A falnak nyomott, én pedig a szabad kezemmel kirántottam a bejárat mellett álló páncélbábú kezéből a lándzsát, majd egy határozott mozdulattal Harry mellkasába döftem.

***

Fehér pólómon lassan tette meg utolsó köreit vérem. Louis elfutott, én pedig hagytam elmenekülni abban a tudatban, végzett velem. Azzal viszont nem számolt, a seb, amit ejtett rajtam, nem halálos. A mellkasomra tapasztottam a kezemet, és a falnak dőltem. Szemeimet behunytam, mindenem sajgott a verekedés következtében. A fülemet zaj csapta meg, tekintetemet először a földre szegeztem, ahol egy cipőpár állt meg, majd felnéztem a személyre, ki gúnyosan vigyorgott rám. A személye sokkolt.

- Neked... Neked halottnak kellene lenned! - leheltem hitetlenül.

- Harry! Nem is örülsz nekem? Csalódtam benned! - rázta meg fejét csalódottan. - Amint látod, itt vagyok! És most te leszel halott!

- Biztató! - mondtam gúnyosan.

- Reméltem is! - fel akartam kelni, de végtagjaimban nem volt erő.

- Felesleges! - vette kezeibe a már vértől pirosló lándzsát. - Nem gondoltam, hogy Louisnak egyszer még ekkora hasznát veszem. Helyettem végezte el a nehéz munkát. - Ismét magamban éreztem az éles fegyvert, ezúttal pontos célzással. Mosolyogva ölt meg, ez fájt a legjobban.