Prológus

Futottam, ahogy csak tudtam. Az eső zuhogott, egy éles kavics felsértette mezítláb talpamat. A vérem lassan kezdett el folyni, piros nyomot hagyott a pocsolyák vizében. A fájdalom, ami seb miatt keletkezett, eltörpült a szívem fájdalma mellett. Futottam, ahogy csak bírtam. Nem tudtam merre, nem tudtam hová, nem volt célom. Már London külvárosában jártam, rajtam kívül egy lélek sem volt az utcákon. Egy elhagyatott játszótér felé vettem az irányt. Leültem az egyik grafitis pad támlájára, és elkezdtek záporozni a könnyeim.

A mögöttem lévő hinta megnyikordult. Felkaptam a fejemet, hátranéztem. Nem láttam semmit.

Elgondolkodtam. Zayn Malik... Két szó, egy ember, és egy megkeserített élet. Kihasznált, tönkretett, és én mégis szeretem.

Újabb nyikorgás. Ismét hátrakaptam a fejemet. Senki nem volt ott, talán csak képzelődtem. Talán csak a szél.

- Szeretlek kicsim! - visszhangoztak a fejemben Zayn szavai. - Csak adj egy esélyt!

Vicces. Hány esélyt kapott már? Rengeteget. Hányszor törte össze a szívemet? Talán meg sem tudnám számolni. Hány párnám lett oda a sírás miatt? Jobb nem tudni.

Zayn Malik... A híres énekes. Mindenki odavan érte, ha kinyitja a száját, máris tinilányok tömkelege ájul el. És még ha énekelni kezd! Számtalanszor hallgattam már végig a directioner lányok fecsegését különböző helyeken. 'Zaynnek olyan szexi a mosolya!' és 'Zayn szeme olyan szép!' - mindennapi mondatok. Lányok milliói rajonganak a One Directionért, és adnának meg bármit, hogy láthassák őket. Én pedig még járhattam is az egyik taggal. Betekintést nyerhettem a színfalak mögé. Láthattam, hogy semmi sem valódi, mindannyiukon álarc van a nyilvánosság előtt. Rá kellett jönnöm, hogy a mai világban mindent a pénz befolyásol, hogy nincsenek érdektelen dolgok.

A hinta ismét felnyögött. Hátrafordultam, immár harmadszorra. Kezdett kísérteties lenni a hely. Az eső már csak csepegett, a lábam még mindig vérzett, a cipőm pedig Zayn kocsijában hevert. Az emlék, hogy hogy került oda, homályos volt. Sötét volt, egyedül voltam, kint a város szélén. És a legfontosabb: felejteni akartam.

Becsuktam a szemem, miközben visszafordultam. Megjelent előttem egy kép, amely valószínűleg már az idők végezetéig kísérteni fog. Ez is rám jellemző. Kísértetek és szellemek, rémképek helyett engem Zayn arca üldöz mindenütt, ahogy megcsókolja a recepciós lányt.

A torkom elszorult. Miért tette ezt velem? És miért nem tudom nem szeretni? Én gyűlölni akarom azt a férfit! Csak a szívem mást diktál.

Az eső már el is állt. A vizes ruhám most hidegen tapadt a testemhez, mindent beborított a friss esőillat.

Pár pillanatig el tudtam hallgattatni a gondolataimat, elfojtani a bennem kavargó zűrzavart, és magamba szívni a tisztaságot és a csendet, amely körülvett.

Aztán eszembe jutott, hogy nincs hova hazamennem. Az ki volt zárva, hogy visszamenjek a Zaynnel közös lakásunkba. Oda többé én be nem teszem a lábam! Inkább elkezdtem gondolkodni, melyik ismerősömhöz kéredzkedhetek be.

A hinta ismét nyikorgott. Ezúttal leszálltam a padról, és elindultam felé. Nem féltem. Én mindig is túl merész voltam, ami minden körülöttem élőt szinte sokkolt. Rezzenéstelen arccal néztem végig számos horror filmet, és amikor utána becsapódott az ablak, én voltam az egyetlen, aki nem tekintette ezt bizonyítéknak arra, hogy a gyilkos közel van. Igen, ilyen voltam én, Allie Walker, a tizennyolc éves modell lány, akit egy világ irigyelt a barátja miatt. És most mindennek vége.

Odaértem a hintához, majd ráültem. Kicsit tényleg nyikorgott minden lökésnél, de nem számított. Most újra a gyerekkoromban éreztem magam. Szálltam,a hajam repült. Pár pillanatnyi felhőtlen boldogság.

Az utcai lámpák gyér fénye alatt egy kapucnis srác sietett el. A tekintetemet ottfelejtettem, kint az utcán. Most a mellettem lévő másik hinta nyikordult meg. Lassan odanéztem, és egy arccal találtam szemközt magam. Kissé összerezzentem, de nem sikítottam. Egy velem egykorú lány ült a másik hintán. Kést rántott elő a zsebéből, majd egyszerűen belém döfte.

És akkor... Életemben először féltem. Igen, féltem a haláltól.

- Miért? - pillantottam az idegen lányra, miközben leestem a hintáról, ami nyikordult még egy utolsót.

- Mert elfoglaltad Zayn szívét! - Ennyi. A bűnöm csupán egy férfi. Egy kapcsolat, aminek már úgyis vége szakadt a mai estével.

Ott feküdtem, ezúttal tényleg egyedül egy játszótéren, vizesen, vérezve. Nem kaptam rendesen levegőt.

Utolsó gondolataim jártak a fejemben. Rá kellett jönnöm, az élet rövid. Talán meg kellett volna állnom, hogy Zayn megmagyarázza, talán meg kellett volna bocsátanom. Vagy talán már az első alkalommal ott kellett volna hagynom, keresnem egy másik férfit, ki jobban szeret, s megbecsül.

De már túl késő volt minden hiú gondolathoz. A szúró érzés a mellkasomban terjedt, a beton egyre véresebb lett, és már mozogni sem tudtam. Valósággal megbénultam.

Milyen szánalmas is az emberi élet. Elég egy kés, meg egy kis mozdulat, és máris véget ér. Ez így túl egyszerű! Komolyan ennyit érünk?

- Szeretlek, Zayn! - leheltem az utolsó erőmmel is.

***

- Miért tetted Zayn? - ordított velem Louis.

- Mi van? - néztem rá értetlenül, de mindketten tudtuk, képben vagyok.

- Miért csókoltad meg azt a lány? - szegezte nekem a kérdést, én pedig komolyan elgondolkodtam.

- Nem tudom! - nyögtem végül fájdalmasan, mikor nemi szervemen kívül semmi más indok nem ugrott be. Allie arca járt a fejemben. Amikor mosolyogva belép a hotel ajtaján, majd megpillant. Vajon merre járhat most?

- Zayn, te hülye vagy! - mondta ki az igazságot Lou.

- Ezt viszont tudom! - bámultam ki fancsali képpel az ablakon. Az eső elállt.

Az áram egy pillanatra elment, a lámpák lekapcsolódtak. Néhány másodpercbe telt az egész, de elég volt, hogy baljós érzelmeket keltsen bennem.

Valami belül elkezdett emészteni. "Miért tetted?" - súgta újra és újra. Én pedig a választ kerestem. A bűntudat férgei pedig egyre és egyre beljebb ásták magukat bennem.

- Szeretlek,Allie! - mondtam fojtott hangon.

- Már késő! - ütögette meg a vállamat Louis, majd kiment a szobából. A baljós érzés pedig áradt bennem, mint a méreg az erekben.