1.fejezet - Piros pacák

Valaki állat módjára ütötte a bejárati ajtót. Kellemesebb ébredést is el tudtam volna képzelni, de ez van, az élet nem kívánságműsor.

- Engedj be, te szemét állat! - hallottam egy férfi bőszült hangját. Első hallásra nem tudtam megállapítani, kié.

Nehézkesen feltápászkodtam. A fejem sajgott, az okát, egy borosüveget pedig meg is találtam a földön. Az üveg szét volt törve, az egyik szilánk fel is sértette a lábamat. Felszisszentem, majd tovább botorkáltam. Nem emlékeztem a tegnap estére. Addig képben voltam, hogy Allie otthagy a hotelben. Aztán hazajöttem. Bevillant egy kép, amint az ablaknál állok. És itt volt még valaki. Louis? Igen, ő. De hova lett?

Elhaladtam a konyhaajtó mellett, ahol újabb üres alkoholos üvegek sorakoztak az asztalon. Volt köztük minden: whisky, bor, sör, vodka. Inkább nem néztem tovább.

- Nyisd ki,te gyáva féreg! - üvöltötte a kedves szavakat ismét a férfi.

Az ajtóhoz léptem, elfordítottam a kulcsot, lenyomtam a kilincset, az ajtó kinyílt, én pedig a földre kerültem. Felnéztem, Allie apjával találtam szemközt magam. A pofon jogos volt, nem tiltakoztam.

Az orromhoz kaptam, vérzett, és a szám is felrepedt. A kezemet elöntötte a vörösség, a fejem pedig szinte elviselhetetlenül fájt. Nem volt elég a másnaposság, most még jól be is ütöttem.

- Megöllek! Érted? - jött újabb ütés az arcom másik felére, kicsit feljebb. Holnapra egy monoklival leszek gazdagabb.

- Megbántottam a lányát, ezért dühös - fogtam le a férfi kezét - de ez egy kicsit sok lesz!

- Megbántottad? A halálba kergetted! - mondta eltorzult arccal,mint aki nem tud megbarátkozni a szavakkal, és legszívesebben kiköpné őket.

- Tessék? - kérdeztem, miután értelmezni tudtam a mondatot, újabb ütés kíséretében.

- Ne játszd az ártatlant! - még egy ütés. Már alig voltam magamnál, a fájdalmat nem tudtam megfogalmazni.

- Nem tudom, miről beszél! - ziháltam. Már nem küzdöttem a verés ellen.

- Kapcsold be a tv-t! - fogott meg a pólómnál fogva, megemelt, majd a falhoz szorított. A fehér tapétán örökre otthagyta a mai nap a nyomát, amint a fejemből szivárgó vér különleges, kibogozhatatlan mintát festett rá. A szorítás a mellkasomon megszűnt, én pedig elterültem a földön. Fel próbáltam állni, de visszahanyatlottam a padlóra. Négykézláb másztam el a nappaliig, és benyomtam a televíziót.

"Allie Walker, a népszerű énekes, Zayn Malik barátnője elhunyt. A holttestet ma reggel találták meg egy külvárosi játszótéren. Nem tudni, hogy gyilkosság történt-e, vagy a fiatal lány önként vetett-e véget életének. Az esetet még vizsgálják."

Túl nagy volt a testi-lelki fájdalom, hogy fel tudjam fogni. Mintha nem értettem volna a szavakat. Nincs többé? Vége?

Még kaptam egy utolsó pofont, majd otthagyott.

- Még lakolni fogsz! - ezzel ment ki a lakásból Allie apja.

Az ajtó tárva nyitva állt, a föld véres volt, én pedig mozdulatlanul feküdtem. A fürdőszobába vonszoltam magam. A tükör egy gyilkos képét adta vissza, egy emberét, aki miatt meghalt egy ártatlan lány. Egy emberét, aki mindent megkapott az élettől, de semmit sem tudott megbecsülni. Zuhantam a mélybe, és senki nem volt, aki megfoghatott és visszaránthatott volna.

Kerestem egy borotva pengét, és farkas szemet néztem vele, de ezúttal nem arcszőrzetem felé vettem az irányt. Megtegyem? Élhetek azzal a tudattal tovább, hogy Allie már nincs köztünk? Tudom így folytatni, képes vagyok rá? Ki tudok állni a nyilvánosság elé, tudok beszélni mindarról, ami mostanában történt velem? El tudom fogadni, hogy mindenki engem okol majd? Fel tudom dolgozni, hogy szépen lassan elvesztem a rajongóimat is majd? Túl gyenge és hülye voltam. Egyszerűbbnek tűnt megtenni, hiába tudtam, ezzel csak elfutok a problémák elől, de úgy éreztem, vagy könnyítek magamon, és most gyorsan meghalok, vagy megvárom, amíg beleroppanok a fájdalomba és a problémákba. Az elsőt választottam és végighúztam a pengét a csuklómon, a vérem előbuggyant. Egy hellyel többön vérzek, nem mindegy?

- Te meg mit bámulsz? - ordítottam a tükörképemre. Nem tudtam elviselni az arcot, amely visszanézett rám. Megmarkoltam a mellettem álló, fém törölközőtartót, majd nagy lendülettel a tükör felé hajítottam. Az darabokra tört. Ismét szilánkok körülöttem.

Ejtettem még egy vágást a karomon, miközben fejemben minduntalan Allie hangja visszhangzott.

- Szeretlek! - idéztem fel magamban a szót, melyet annyiszor kimondott, én viszont annál kevesebbszer. Nem tudtam elképzelni a kihűlt, hideg testet, a csukott szemhéjakat, a mozdulatlan karokat. Nem, nem lehetséges, hogy a lány, ki mindig mozgott, most halott és dermedt és nem mozdul, nem tud megmozdulni...

Már nem éreztem testi fájdalmat.

***

Zayn ajtaja tárva-nyitva állt. A padló és a fal véres volt. Senkinek nem kívánom az érzést, amikor ez a látvány fogadja az embert a legjobb barátjánál.

- Maradj itt! - szóltam a mellettem álló Eleanornak, aki már öklendezett a vér látványától.

- Lou! Mi történt itt? - kérdezte kétségbeesetten és belém karolt, hogy megtartsam.

- Minden rendben lesz! - hagytam ott a falhoz segítve, hogy tudjon támaszkodni.

A vérnyomokat követve beljebb léptem, láttam, hogy a fürdőben ég a villany. Benéztem, de nem voltam felkészülve a látványra. Zayn zihálva, vérben úszva feküdt a padlón.

- Louis! Meghalt – nyögte, majd lehunyta a szemét, és nem mozdult többet.

Tudtam mire gondolt. Allie halála folyt még a csapból is. Leguggoltam hozzá.

- Zayn! Nehogy te is! Ne merészeld! - ráztam meg a vállát, de nem válaszolt. - Zayn! Hallasz engem? - ráztam tovább. Semmi. - A francba! - eresztettem el vállát indulatosan és kirohantam a még mindig az ajtóban várakozó Eleanorhoz.

- Add a telefonodat! - mondtam neki, de kétségbeesésemben kikaptam a kezéből a táskáját, és előtúrtam a készüléket. A kórházat tárcsáztam, és megadtam nekik a címet, majd visszasiettem a fürdőbe.

- Ne add fel, haver! - próbáltam élesztgetni. A szemem a kezéből kiesett borotvapengére tévedt, melynek látványára féktelen harag árasztotta el bensőmet.

Végre megérkeztek a mentők. A szívem szakadt meg, amikor a hordágyra fektették és újra próbálták éleszteni. Ott, akkor, újrapörgött a szemem előtt az utóbbi két év. Az X-factor válogatása, az első találkozás, a koncertek, dedikálások, hülyülések. Nem lehet mindennek vége! A One Directionnak élnie kell! Már pedig ez Zayn nélkül nem lehetséges.

A szíve beindult, az újraélesztés sikerrel járt. A remény feltámadt. Elindultak vele a mentőautóhoz, és én is indulni akartam. Megöleltem Elt, akit, ha lehetséges volt, még nagyobb sokkhatás alá vont Zayn látványa.

- Rendbe jön! - bizonygattam, inkább csak magamnak. Percekig álltunk ott, a lépcsőház folyosóján. Az ajtó becsapódott. Összerezzentem.

***

Elégedetten tettem le az újságot. Zayn barátnőjének halála már a címlapon szerepelt. Szerencsére mindenki öngyilkosságra tippelt, még akkor is, ha a gyilkos fegyvert, a kést sehol nem találták meg.

- Szép munka! - szólt a főnök elismerően.

- Tudom! - biccentettem magabiztosan. - Ki a következő? - kérdeztem gonosz mosolyt villantva.

- Eleonor - kaptam meg a nem tetsző választ. Megráztam a fejemet.

- A recepciós lánynak lakolnia kell! - jelentettem ki. Ő csak elismerően bólintott.

- Mindig is makacs voltál! De ez tetszik! Hát, legyen.