1.fejezet - Piros pacák

Valaki állat módjára ütötte a bejárati ajtót. Kellemesebb ébredést is el tudtam volna képzelni, de ez van, az élet nem kívánságműsor.

- Engedj be, te szemét állat! - hallottam egy férfi bőszült hangját. Első hallásra nem tudtam megállapítani, kié.

Nehézkesen feltápászkodtam. A fejem sajgott, az okát, egy borosüveget pedig meg is találtam a földön. Az üveg szét volt törve, az egyik szilánk fel is sértette a lábamat. Felszisszentem, majd tovább botorkáltam. Nem emlékeztem a tegnap estére. Addig képben voltam, hogy Allie otthagy a hotelben. Aztán hazajöttem. Bevillant egy kép, amint az ablaknál állok. És itt volt még valaki. Louis? Igen, ő. De hova lett?

Elhaladtam a konyhaajtó mellett, ahol újabb üres alkoholos üvegek sorakoztak az asztalon. Volt köztük minden: whisky, bor, sör, vodka. Inkább nem néztem tovább.

- Nyisd ki,te gyáva féreg! - üvöltötte a kedves szavakat ismét a férfi.

Az ajtóhoz léptem, elfordítottam a kulcsot, lenyomtam a kilincset, az ajtó kinyílt, én pedig a földre kerültem. Felnéztem, Allie apjával találtam szemközt magam. A pofon jogos volt, nem tiltakoztam.

Az orromhoz kaptam, vérzett, és a szám is felrepedt. A kezemet elöntötte a vörösség, a fejem pedig szinte elviselhetetlenül fájt. Nem volt elég a másnaposság, most még jól be is ütöttem.

- Megöllek! Érted? - jött újabb ütés az arcom másik felére, kicsit feljebb. Holnapra egy monoklival leszek gazdagabb.

- Megbántottam a lányát, ezért dühös - fogtam le a férfi kezét - de ez egy kicsit sok lesz!

- Megbántottad? A halálba kergetted! - mondta eltorzult arccal,mint aki nem tud megbarátkozni a szavakkal, és legszívesebben kiköpné őket.

- Tessék? - kérdeztem, miután értelmezni tudtam a mondatot, újabb ütés kíséretében.

- Ne játszd az ártatlant! - még egy ütés. Már alig voltam magamnál, a fájdalmat nem tudtam megfogalmazni.

- Nem tudom, miről beszél! - ziháltam. Már nem küzdöttem a verés ellen.

- Kapcsold be a tv-t! - fogott meg a pólómnál fogva, megemelt, majd a falhoz szorított. A fehér tapétán örökre otthagyta a mai nap a nyomát, amint a fejemből szivárgó vér különleges, kibogozhatatlan mintát festett rá. A szorítás a mellkasomon megszűnt, én pedig elterültem a földön. Fel próbáltam állni, de visszahanyatlottam a padlóra. Négykézláb másztam el a nappaliig, és benyomtam a televíziót.

"Allie Walker, a népszerű énekes, Zayn Malik barátnője elhunyt. A holttestet ma reggel találták meg egy külvárosi játszótéren. Nem tudni, hogy gyilkosság történt-e, vagy a fiatal lány önként vetett-e véget életének. Az esetet még vizsgálják."

Túl nagy volt a testi-lelki fájdalom, hogy fel tudjam fogni. Mintha nem értettem volna a szavakat. Nincs többé? Vége?

Még kaptam egy utolsó pofont, majd otthagyott.

- Még lakolni fogsz! - ezzel ment ki a lakásból Allie apja.

Az ajtó tárva nyitva állt, a föld véres volt, én pedig mozdulatlanul feküdtem. A fürdőszobába vonszoltam magam. A tükör egy gyilkos képét adta vissza, egy emberét, aki miatt meghalt egy ártatlan lány. Egy emberét, aki mindent megkapott az élettől, de semmit sem tudott megbecsülni. Zuhantam a mélybe, és senki nem volt, aki megfoghatott és visszaránthatott volna.

Kerestem egy borotva pengét, és farkas szemet néztem vele, de ezúttal nem arcszőrzetem felé vettem az irányt. Megtegyem? Élhetek azzal a tudattal tovább, hogy Allie már nincs köztünk? Tudom így folytatni, képes vagyok rá? Ki tudok állni a nyilvánosság elé, tudok beszélni mindarról, ami mostanában történt velem? El tudom fogadni, hogy mindenki engem okol majd? Fel tudom dolgozni, hogy szépen lassan elvesztem a rajongóimat is majd? Túl gyenge és hülye voltam. Egyszerűbbnek tűnt megtenni, hiába tudtam, ezzel csak elfutok a problémák elől, de úgy éreztem, vagy könnyítek magamon, és most gyorsan meghalok, vagy megvárom, amíg beleroppanok a fájdalomba és a problémákba. Az elsőt választottam és végighúztam a pengét a csuklómon, a vérem előbuggyant. Egy hellyel többön vérzek, nem mindegy?

- Te meg mit bámulsz? - ordítottam a tükörképemre. Nem tudtam elviselni az arcot, amely visszanézett rám. Megmarkoltam a mellettem álló, fém törölközőtartót, majd nagy lendülettel a tükör felé hajítottam. Az darabokra tört. Ismét szilánkok körülöttem.

Ejtettem még egy vágást a karomon, miközben fejemben minduntalan Allie hangja visszhangzott.

- Szeretlek! - idéztem fel magamban a szót, melyet annyiszor kimondott, én viszont annál kevesebbszer. Nem tudtam elképzelni a kihűlt, hideg testet, a csukott szemhéjakat, a mozdulatlan karokat. Nem, nem lehetséges, hogy a lány, ki mindig mozgott, most halott és dermedt és nem mozdul, nem tud megmozdulni...

Már nem éreztem testi fájdalmat.

***

Zayn ajtaja tárva-nyitva állt. A padló és a fal véres volt. Senkinek nem kívánom az érzést, amikor ez a látvány fogadja az embert a legjobb barátjánál.

- Maradj itt! - szóltam a mellettem álló Eleanornak, aki már öklendezett a vér látványától.

- Lou! Mi történt itt? - kérdezte kétségbeesetten és belém karolt, hogy megtartsam.

- Minden rendben lesz! - hagytam ott a falhoz segítve, hogy tudjon támaszkodni.

A vérnyomokat követve beljebb léptem, láttam, hogy a fürdőben ég a villany. Benéztem, de nem voltam felkészülve a látványra. Zayn zihálva, vérben úszva feküdt a padlón.

- Louis! Meghalt – nyögte, majd lehunyta a szemét, és nem mozdult többet.

Tudtam mire gondolt. Allie halála folyt még a csapból is. Leguggoltam hozzá.

- Zayn! Nehogy te is! Ne merészeld! - ráztam meg a vállát, de nem válaszolt. - Zayn! Hallasz engem? - ráztam tovább. Semmi. - A francba! - eresztettem el vállát indulatosan és kirohantam a még mindig az ajtóban várakozó Eleanorhoz.

- Add a telefonodat! - mondtam neki, de kétségbeesésemben kikaptam a kezéből a táskáját, és előtúrtam a készüléket. A kórházat tárcsáztam, és megadtam nekik a címet, majd visszasiettem a fürdőbe.

- Ne add fel, haver! - próbáltam élesztgetni. A szemem a kezéből kiesett borotvapengére tévedt, melynek látványára féktelen harag árasztotta el bensőmet.

Végre megérkeztek a mentők. A szívem szakadt meg, amikor a hordágyra fektették és újra próbálták éleszteni. Ott, akkor, újrapörgött a szemem előtt az utóbbi két év. Az X-factor válogatása, az első találkozás, a koncertek, dedikálások, hülyülések. Nem lehet mindennek vége! A One Directionnak élnie kell! Már pedig ez Zayn nélkül nem lehetséges.

A szíve beindult, az újraélesztés sikerrel járt. A remény feltámadt. Elindultak vele a mentőautóhoz, és én is indulni akartam. Megöleltem Elt, akit, ha lehetséges volt, még nagyobb sokkhatás alá vont Zayn látványa.

- Rendbe jön! - bizonygattam, inkább csak magamnak. Percekig álltunk ott, a lépcsőház folyosóján. Az ajtó becsapódott. Összerezzentem.

***

Elégedetten tettem le az újságot. Zayn barátnőjének halála már a címlapon szerepelt. Szerencsére mindenki öngyilkosságra tippelt, még akkor is, ha a gyilkos fegyvert, a kést sehol nem találták meg.

- Szép munka! - szólt a főnök elismerően.

- Tudom! - biccentettem magabiztosan. - Ki a következő? - kérdeztem gonosz mosolyt villantva.

- Eleonor - kaptam meg a nem tetsző választ. Megráztam a fejemet.

- A recepciós lánynak lakolnia kell! - jelentettem ki. Ő csak elismerően bólintott.

- Mindig is makacs voltál! De ez tetszik! Hát, legyen.

Prológus

Futottam, ahogy csak tudtam. Az eső zuhogott, egy éles kavics felsértette mezítláb talpamat. A vérem lassan kezdett el folyni, piros nyomot hagyott a pocsolyák vizében. A fájdalom, ami seb miatt keletkezett, eltörpült a szívem fájdalma mellett. Futottam, ahogy csak bírtam. Nem tudtam merre, nem tudtam hová, nem volt célom. Már London külvárosában jártam, rajtam kívül egy lélek sem volt az utcákon. Egy elhagyatott játszótér felé vettem az irányt. Leültem az egyik grafitis pad támlájára, és elkezdtek záporozni a könnyeim.

A mögöttem lévő hinta megnyikordult. Felkaptam a fejemet, hátranéztem. Nem láttam semmit.

Elgondolkodtam. Zayn Malik... Két szó, egy ember, és egy megkeserített élet. Kihasznált, tönkretett, és én mégis szeretem.

Újabb nyikorgás. Ismét hátrakaptam a fejemet. Senki nem volt ott, talán csak képzelődtem. Talán csak a szél.

- Szeretlek kicsim! - visszhangoztak a fejemben Zayn szavai. - Csak adj egy esélyt!

Vicces. Hány esélyt kapott már? Rengeteget. Hányszor törte össze a szívemet? Talán meg sem tudnám számolni. Hány párnám lett oda a sírás miatt? Jobb nem tudni.

Zayn Malik... A híres énekes. Mindenki odavan érte, ha kinyitja a száját, máris tinilányok tömkelege ájul el. És még ha énekelni kezd! Számtalanszor hallgattam már végig a directioner lányok fecsegését különböző helyeken. 'Zaynnek olyan szexi a mosolya!' és 'Zayn szeme olyan szép!' - mindennapi mondatok. Lányok milliói rajonganak a One Directionért, és adnának meg bármit, hogy láthassák őket. Én pedig még járhattam is az egyik taggal. Betekintést nyerhettem a színfalak mögé. Láthattam, hogy semmi sem valódi, mindannyiukon álarc van a nyilvánosság előtt. Rá kellett jönnöm, hogy a mai világban mindent a pénz befolyásol, hogy nincsenek érdektelen dolgok.

A hinta ismét felnyögött. Hátrafordultam, immár harmadszorra. Kezdett kísérteties lenni a hely. Az eső már csak csepegett, a lábam még mindig vérzett, a cipőm pedig Zayn kocsijában hevert. Az emlék, hogy hogy került oda, homályos volt. Sötét volt, egyedül voltam, kint a város szélén. És a legfontosabb: felejteni akartam.

Becsuktam a szemem, miközben visszafordultam. Megjelent előttem egy kép, amely valószínűleg már az idők végezetéig kísérteni fog. Ez is rám jellemző. Kísértetek és szellemek, rémképek helyett engem Zayn arca üldöz mindenütt, ahogy megcsókolja a recepciós lányt.

A torkom elszorult. Miért tette ezt velem? És miért nem tudom nem szeretni? Én gyűlölni akarom azt a férfit! Csak a szívem mást diktál.

Az eső már el is állt. A vizes ruhám most hidegen tapadt a testemhez, mindent beborított a friss esőillat.

Pár pillanatig el tudtam hallgattatni a gondolataimat, elfojtani a bennem kavargó zűrzavart, és magamba szívni a tisztaságot és a csendet, amely körülvett.

Aztán eszembe jutott, hogy nincs hova hazamennem. Az ki volt zárva, hogy visszamenjek a Zaynnel közös lakásunkba. Oda többé én be nem teszem a lábam! Inkább elkezdtem gondolkodni, melyik ismerősömhöz kéredzkedhetek be.

A hinta ismét nyikorgott. Ezúttal leszálltam a padról, és elindultam felé. Nem féltem. Én mindig is túl merész voltam, ami minden körülöttem élőt szinte sokkolt. Rezzenéstelen arccal néztem végig számos horror filmet, és amikor utána becsapódott az ablak, én voltam az egyetlen, aki nem tekintette ezt bizonyítéknak arra, hogy a gyilkos közel van. Igen, ilyen voltam én, Allie Walker, a tizennyolc éves modell lány, akit egy világ irigyelt a barátja miatt. És most mindennek vége.

Odaértem a hintához, majd ráültem. Kicsit tényleg nyikorgott minden lökésnél, de nem számított. Most újra a gyerekkoromban éreztem magam. Szálltam,a hajam repült. Pár pillanatnyi felhőtlen boldogság.

Az utcai lámpák gyér fénye alatt egy kapucnis srác sietett el. A tekintetemet ottfelejtettem, kint az utcán. Most a mellettem lévő másik hinta nyikordult meg. Lassan odanéztem, és egy arccal találtam szemközt magam. Kissé összerezzentem, de nem sikítottam. Egy velem egykorú lány ült a másik hintán. Kést rántott elő a zsebéből, majd egyszerűen belém döfte.

És akkor... Életemben először féltem. Igen, féltem a haláltól.

- Miért? - pillantottam az idegen lányra, miközben leestem a hintáról, ami nyikordult még egy utolsót.

- Mert elfoglaltad Zayn szívét! - Ennyi. A bűnöm csupán egy férfi. Egy kapcsolat, aminek már úgyis vége szakadt a mai estével.

Ott feküdtem, ezúttal tényleg egyedül egy játszótéren, vizesen, vérezve. Nem kaptam rendesen levegőt.

Utolsó gondolataim jártak a fejemben. Rá kellett jönnöm, az élet rövid. Talán meg kellett volna állnom, hogy Zayn megmagyarázza, talán meg kellett volna bocsátanom. Vagy talán már az első alkalommal ott kellett volna hagynom, keresnem egy másik férfit, ki jobban szeret, s megbecsül.

De már túl késő volt minden hiú gondolathoz. A szúró érzés a mellkasomban terjedt, a beton egyre véresebb lett, és már mozogni sem tudtam. Valósággal megbénultam.

Milyen szánalmas is az emberi élet. Elég egy kés, meg egy kis mozdulat, és máris véget ér. Ez így túl egyszerű! Komolyan ennyit érünk?

- Szeretlek, Zayn! - leheltem az utolsó erőmmel is.

***

- Miért tetted Zayn? - ordított velem Louis.

- Mi van? - néztem rá értetlenül, de mindketten tudtuk, képben vagyok.

- Miért csókoltad meg azt a lány? - szegezte nekem a kérdést, én pedig komolyan elgondolkodtam.

- Nem tudom! - nyögtem végül fájdalmasan, mikor nemi szervemen kívül semmi más indok nem ugrott be. Allie arca járt a fejemben. Amikor mosolyogva belép a hotel ajtaján, majd megpillant. Vajon merre járhat most?

- Zayn, te hülye vagy! - mondta ki az igazságot Lou.

- Ezt viszont tudom! - bámultam ki fancsali képpel az ablakon. Az eső elállt.

Az áram egy pillanatra elment, a lámpák lekapcsolódtak. Néhány másodpercbe telt az egész, de elég volt, hogy baljós érzelmeket keltsen bennem.

Valami belül elkezdett emészteni. "Miért tetted?" - súgta újra és újra. Én pedig a választ kerestem. A bűntudat férgei pedig egyre és egyre beljebb ásták magukat bennem.

- Szeretlek,Allie! - mondtam fojtott hangon.

- Már késő! - ütögette meg a vállamat Louis, majd kiment a szobából. A baljós érzés pedig áradt bennem, mint a méreg az erekben.